2012. november 16., péntek

Frappáns cím helye

Ma a tavalyi angol csoportvezetőm családját fotóztam egy nagyon szép parkban. A legtöbb helyen már lehullottak ugyebár a levelek, de itt még mintha október lenne, a Balaton part teszi, mivel itt mindig melegebb van négy-öt fokkal. A szülőkről nem rakok fel képeket, de a gyerekekről igen, mert halálosan cukik és megengedték szerencsére. Bevallom, előtte sosem fotóztam még kisgyerekeket, nincs a családban 8-10 évesnél fiatalabb gyerkőc. Egyébként most egész jó képek sikerültek a kevés fény ellenére is.
jajj, ez annyira tetszik, főleg, hogy a másik kissrác is véletlenül bekerült a háttérbe

nem tudom, honnan szedte azt a botot, de amit leművelt vele... eszméletlen :D

virágszedés

ősz

ezeket a levéldobálós képeket kicsit elszúrtam, túl hosszú volt a záridő :/

elmosódott picikét, de szerintem édi

pillanatkép

aaaaaaaannyira aranyos

basszus, ezt sosem tudtam megcsinálni... :D

(:
Délután az eggyel későbbi busszal jöttem haza, mert be kellett ugranom a szemüvegemért, úgyhogy leraktam a bőröndömet és elmentem kicsit rossmannozni is. Csak egy körömlakkot vettem (surprise!!), egyszerű lovely pinkes-pirosas lakk, inkább málnaszínű, 249 ft volt. :D Múlthéten 400, jó, hogy nem vettem meg. :D

2012. november 11., vasárnap

Shopping

turis pulcsi, remélem fogom hordani, mert amúgy tetszik, csak nem tudom. :D

szintén turis, elég bő, kell öv hozzá

ez egy elég elcseszett kép lett, mindegy, egy fekete bélelt bokacsizma a teszkóból

belebújós sál ^^

bársony, barnás-szürkés csőnaci, mióta vadászok már ilyet... a takkoban meg szembejött

takko, sima pulcsik

még egy teszkós csizma. :D egyébként a csizmákra visszatérve: marha nehéz normálisat találni, ami jól is néz ki és nem hordja mindenki. ezeket a csizmákat még nem láttam annyi emberen, hátha szerencsém lesz. a feketét amúgy tuti csak sulin belülre fogom hordani, tehát lacspacsban nem kéne azt hordani, mivel kb egy lépés és beáztam. ><

2012. november 10., szombat

I'm obsessed with

Kicsit a rögeszmém már a fotózás és egyszerűen kibírhatatlan vagyok, ha nem tudom eleget csinálni. A héten összvissz annyit használtam a gépemet, amíg elmentem az angol versenyre, az két óra, meg amúgy még pár DIY cuccot fotóztam, de hát az nem olyan... 
Ma voltam egy fotósboltban, ahol többnyire Nikon cuccokat árulnak, elvittem az összes létező szórólapot és jól kibambultam magam. Nekem kell egy objektívalakú bögre! Remélem a Jézuska majd hoz. :) De láttam még fényképezőgép alakú perselyt is, ami megdöbbentően élethű volt. Nem lenne rossz egy olyan sem. 
Az új gép vásárlása elviekben két héten belül megtörténhet, ha sikerül eladnom a mostani gépemet és még pár dolog összejátszik. Ez lenne az én nagy karácsonyi ajándékom. Most izgulnom is kell rendesen, mert nagyon jó lenne, ha el tudnám adni, de nem is szeretnék hetekig gép nélkül maradni, ha esetleg úgy alakul, hogy várnom kell. :/ De majd még kiderül. Mindenesetre nagyon utána akarok járni, hogy milyen gépet veszek, mert most egy ideig vázat nem akarok váltani. Mondjuk úgy gimi végéig. Na jó, az kicsit sok, de azért értitek. :))

2012. november 9., péntek

A hetem

Hamar elment, de veszettül fáradt vagyok, ezért csak úgy összefoglalásképp megemlítem a fontosabb dolgokat. Szerdán kaptam egy emailt, hogy eltudnék-e menni a csütörtöki angol versenyre fényképezni és én persze örömmel mondtam igent. Két órás volt, végigálldogáltam meg fotózgattam, összességében nem lettek rossz képek, csak a zajszűrése a gépemnek nem a legjobb, már iso 200on is látszott bizony a zajosodás a neoncsövek fénye miatt. Mindegy, 61 képet kiválogattam a 250ből, egész jó arány. Elvileg majd beküldik a Naplóba.
az egyik barátnőm irtó finom muffinokat szokott sütni

ez egy vicces kép, tiszta Uri Geller

ki nem hagyhattam...

azt hiszem ők lettek a 2. helyezettek

a native tanárom :)
szép ez a lány :)

feladat: színezzétek ki az angol zászlót!

a tippjeim jók voltak általában :D

ez volt a kedvenc plakátom, marha igényes!

2012. november 4., vasárnap

Unatkoztam

A két gépem időzítője között öt másodperc különbség volt, így befutottam, kezembe kaptam a régi Zenitet és el is készült. :) Eredetileg a kutyám is rajta lett volna, de sehogy sem tudtam rávenni, hogy egy helyben maradjon.